Magánszemélyeknek

Az Otthonunk az a sziget, ahol az egészség támogatása elengedhetetlen!

Az otthonunk az egyik legfontosabb életterünk, hiszen itt töltjük a legtöbb időt, itt éljük a családi életünket, itt nőnek fel a gyermekeink. Itt alszunk, itt pihenünk, és itt tároljuk a mindennap használatos dolgainkat is. Tehát Otthon jól, és biztonságban szeretnénk érezni magunkat, és bizony ezt nagyban befolyásolja az is, hogy milyen levegőt szívunk magunkba.

A problémát valójában az okozza, hogy az életterünkbe kívülről olyan dolgokat is beviszünk, melyek megbetegíthetnek bennünket.

A legnagyobb probléma az, hogy ráadásul nem is látjuk őket igazán. Gondolunk itt a gombákra, baktériumokra, vírusokra, kórokozókra, és leginkább, amire nagyon sok ember nem is gondol, a feketepenészre. 

Ugyanakkor a hatásaikat érezzük, főleg, amikor rombolják a mi és/vagy a családunk egészségét.

A feketepenész esetében azt gondoljuk, hogy csak akkor van jelen a lakásunkban, amikor látjuk annak megjelenését, pedig a valóságban nem így van. Amikor már látjuk a falon vagy a hűtőnkben, a fürdőszobánkban akkor már el is van terjedve, és igen ártalmas. A gond ezzel az, hogy a levegőben szálló toxinja (a penészgomba magából kibocsátott spórája, ami szerves mérge) egyfajta igen erős idegméreg, ami nagyon sok problémát okozhat az emberi szervezet számára.

A feketepenész okozhat egészségügyi problémákat, mint pl.: fejfájás, nehéz légzés, hangulatingadozás, emésztési zavar, izom- és ízületi fájdalom, izomrángatózás, de ezen kívül számtalan megnyilvánulása lehet a toxikus mérgezésnek. 

A tudomány szinte nap mint nap újabb felismerésre mutat rá, hogy erős megbetegedéseknek a hátterében penészgombák is megbújhatnak.

Sokszor nem is gondol erre az ember, hiszen nagyon kevés publikáció van magáról a feketepenészről, és az emberi szervezetre tett hatásairól. Érdekes, hogy állatorvosi szaklapokban mennyivel őszintébben, és nyíltabban kimondják a valóságot. Ott le merik írni, mennyire megbetegedik pl. a sertés, ami penészes környezetben él.

Igazából évszázadok óta küzdünk a feketepenész ellen, sőt ebben a modern korban is nagyon sok mindent kitaláltak az eltüntetésére.

Legtöbbször az emberek akkor kezdenek el foglalkozni a bajjal, amikor már látható nyoma van, és akkor is legtöbbször olyan “modern” szerekkel nyúlnak hozzá, melyek ugyanúgy károsak lehetnek az egészségre. Ezeknek a szereknek ráadásul van még egy olyan tulajdonsága, melyet meg kell említenünk: hosszú távon nem akadályozzák meg, hogy újra előforduljon a feketepenész probléma. Ezt úgy is nevezhetnénk, hogy tüneti a kezelés

Nem szünteti meg gyökerénél fogva az élettér megbetegedését, aminek következtében akár az ember állapota, akár az élettér állapota folytatja a romlást, vagy akár nagyobb problémát okozhat.

A másik része ennek az, hogy komplex megoldást nem találunk, ami nem csupán a feketepenészre megoldás, hanem a kórokozókra, baktériumokra és vírusokra is.

A problémát mélyíti az, hogy tegyük fel, hogy kipusztítjuk az ilyen tényezőket, de azzal együtt az életet támogató baktériumokat is, amiket élőflórának nevezünk. 

Hogyan lehetne akkor komplexen megoldani a problémát úgy, hogy mellette még az élet támogatását is megoldjuk?

Mit lehet akkor tenni?

Lehet egyáltalán valamit tenni, ami hatékony és nem rombolja az emberi szervezetet?